Félmaratont ésszel, elsőre, sikeresen!


Gyarmati Dóri most futotta le élete első félmaratonját, s külön öröm hogy segíthettünk neki ezt az élményt sikeresen, sérülésmentesen és úgy megtapasztalni, hogy további kapuk nyíljanak előtte! Fogadjátok szeretettel rövid és velős élménybeszámolóját!

"Pár éve motoszkál a fejemben a félmaraton gondolata, de valahogyan sosem szántam rá magam arra, hogy felkészüljek egy versenyre, mindig találtam valami ócska kifogást, hogy miért nem fér épp bele az életembe. :) Pár hónapja laktam Budapesten, amikor szembejött velem a régóta követett Mind the Step kiírása a félmaraton felkészítő programról, és akkor úgy döntöttem, hogy

egy életem, egy halálom, erre én most jelentkezem!

Előtte 10-15 km között voltak a leghosszabb futásaim, az sem mostanában, ennél feljebb pedig valamiért nem mertem emelni. Annak a híve vagyok, hogy mindent ésszel csináljunk, így a futást is így szerettem volna...Szerencsére ehhez megtaláltam a legjobb helyet.

Februárban volt az első edzésem, akkor éppen még esett a hó és elég hideg volt. Felsétálni is ijesztő volt első alkalommal a Kőműves Lépcsőn. Emlékszem mennyire kivoltam az edzés végére, másnap az izomláztól az ágyból kikelni sem bírtam, teljesen elképzelhetetlen volt számomra, hogy én ezt a felkészítőt heti öt edzéssel végigcsináljam. Mindezt úgy, hogy egészen edzettnek tartottam magam. Aztán másnap megint ott voltam. Teltek a napok, hetek, elkezdtek jól esni a lépcsőzések, ismerkedtem a Barbi által összerakott edzéstervvel, szoktattam magam a terheléshez. Elkezdtem barátkozni a pulzuskontrollal, küzdöttem a sprintekkel, dolgoztam K-banddel a csúnyán beeső térdeimen. Futottam minden hétvégén a hosszú futásokat, okosodtam futótechnikai szemináriumon, felkeltem korán reggel, elindultam edzeni munka után, éjszakás műszak előtt, valahogyan mindig találtam időt az edzésekre.

Egyik pillanatról a másikra elkezdtem élvezni, amit csinálok. Mindeközben rengeteget tanultam a testemről, a futásról, arról, hogy mit miért is csinálunk.

A bűvös április 9-e pedig mintha egy pillanat alatt eljött volna. Tudtam, hogy sikerül, mert ennyi befektetett munka után sikerülnie kellett, mégis nagyon féltem. Az első néhány kilométerem nagyon keservesen ment, nem találtam magam, izgultam. Aztán 3-4 km után valahogy elengedtem a parát és elkezdtem élvezni, amit csinálok. Futok több ezer emberrel, süt a nap, a város gyönyörű, hát mi kell még? :) A maradék 17 km már így telt. extázisban. 2 óra 6 perccel fejeztem be az első félmaratonomat, amivel nagyon elégedett vagyok.

Ez pedig csak az út eleje... Bánom, hogy nem jöttem rá hamarabb mekkora élményt ad ez, és mennyire motiváló egy ilyen jó közösséggel és hozzáértő edzőkkel együtt dolgozni.

Csak bíztatni tudok mindenkit, hogy jöjjön el egy edzésre, aztán úgyis ott ragad ;) Itt nincsen teljesítménykényszer, 'no gain, no pain' felfogás, agyatlan terhelés. Van helyette okosan felépített, saját szintednek megfelelő edzés, folyamatos fejlődés.

Hajrá! :)"


Featured Posts