Félmaraton, úri muri módra! - beszámoló


Huszonhat éven át meg voltam győződve arról, hogy a félmaraton afféle úri muri. Amit csak azok futnak le, akiknek Nike pipa volt a jele az oviban, pulzuskontrollal fogócskáztak a nagyszünetben, és Maci kávé helyett is isot ittak. Én meg persze világ életemben ennek a teljes ellentétét műveltem, és

a tesicuccomat is feltűnő rendszerességgel „felejtettem otthon”.

Már több mint fél éve jártam lépcsős edzésekre – a világ nyolcadik csodája –, amikor elkezdett motoszkálni bennem, hogy talán nekem is meg kellene próbálkoznom ezzel a látszólag céltalan és monoton helyváltoztatásos sporttal. Egy tökéletesen időzített futótechnikai szeminárium után meglepve tapasztaltam, hogy

a Kőműves lépcsőn töltött hat-hét hónap alatt alattomos módon megtízszereződött az állóképességem.

Kimentem a Margit-szigetre, és csak úgy futottam egy kört.

Ez sokaknak talán nem nagy szó, de az én legfrissebb futásos emlékeim az általános iskolához fűződtek: 700 méteres kör a háztömb körül – ebből 400 persze séta, mert ott nem lát a tanár –, és még így is a tüdőmet gargalizálva vonszoltam magam a célba. Most meg nekilódultam bő öt kilométernek, és könnyedén végigcsináltam. Persze hamar vérszemet kaptam, és kitaláltam, hogy a következő félmaraton felkészítőre én is jelentkezem, ha már kettőt „végignéztem”, és az eredményeket is láttam. A program elején a 10 km volt a rekordom, tehát meg kellett duplázni ezt a távot ahhoz, hogy ne nyaláboljon fel a rettegett szégyenbusz a Vivicittán. Eleinte szkeptikus voltam, de Barbi buzdítóan lelkes visszajelzései és a saját tapasztalataim alapján pár hét után rájöttem, hogy menni fog!

Amikor a verseny előtti leghosszabb, 18 km-es távot is gond nélkül teljesítettem, már szinte éreztem a nyakam körül a befutóérmet.

Teljesen biztos vagyok benne, hogy a felkészítő nélkül nem, vagy csak sokkal rosszabb idővel tudtam volna célba érni április 15-én. Az, hogy Barbi számonkérte a futásokat – és ha valami miatt nem sikerült úgy a hét, ahogy terveztem, akkor átvariálta a következőt – elképesztő motivációt jelentett. Emellé pedig ott voltak a közös futások is, ahol beszélgetve, jó hangulatban készültünk, és közben csak úgy mellesleg

rengeteg hasznos tanácsot kaptunk a versennyel kapcsolatban – a technikánk korrigálásáról nem is beszélve.

Végeredményben elmondhatom, hogy a Mind the Stepnek köszönhetően az abszolút nulláról körülbelül egy év alatt eljutottam a félmaratonig, és ebből csak az utolsó tíz hét volt a tudatos készülés.

Maga a verseny hatalmas élmény volt, jobb időt futottam, mint előtte bármikor,

és a 2 óra 14 perccel valóra vált a dédelgetett álmom: hogy a 2:15-ös iramfutók előtt érhessek célba. Tulajdonképpen két lábon járó reklám vagyok a csapatnak, és az élő példa rá, hogy tényleg bárkinek sikerülhet!

#félmaraton #felkészítő #futás #lépcsőzés

Featured Posts